sorozat_2_zenekar_az_egekben

Kedves Látogató!

Ha engem kérdezel, akkor inkább mégsem! 

Vagy ha igen, de akkor nem abban az értelemben, amire most gondolsz. A zenekarnak ugyanis a földön van a helye, nem pedig a násznép feje fölött, a színpadon, a porondon, vagy a dobogón!

…Hacsak nem valamiféle hamisítatlan koncert hangulatot szeretnél az esküvődön, ahol a vendégek áhítattal tekintenek a színpadra vagy a porondra, ahol a nagytiszteletű zenekar húzza a talpalávalót.

Ugye Te sem ebben gondolkodsz?

Az esküvői zenének éppen az a lényege, hogy a zenész vagy a zenekar tökéletesen ráhangolódik, szinte összekapcsolódik a vendégekkel. Érzi, érti a násznép minden rezdülését, amelyre akár pillanatok alatt reagálni tud. Ez pedig nem igazán működik, ha a zenekar „magaslati levegőt” szív, és csak homloktól felfelé látja a közönséget.

Ha nagyon elkülöníted a zenészeket a vendégseregtől, akkor elveszed azt a varázst is, amelyet például az énekessel való közös dalolás okoz. 

Hoppá! El ne áruld senkinek… 

…hogy a zenészek nem mindig szeretik, ha a mikrofont egy jobb kedvű pacsirta kikapja a kezükből! De hát az ifjú pár és a jó hangulat mindenek felett, nem igaz?! Ennek jegyében azért a zenekarvezetők is elnézőbbek szoktak lenni…  Arra viszont ügyelj, hogy mint mindent, ezt is csak mértékkel! Hiszen a „kapatosan” mikrofonba ordítás, - pláne ha ez énekelni nem tudással párosul -, garantáltan lefagyasztja a bulit, vagy nevetségessé teheti a vendégedet.

Másfelől, ha belegondolsz, akkor a zenészeknek plusz macera megmászni a porondot és felpakolni a sok-sok cuccot. Ez mindig extra időt vesz igénybe, és ahogyan írtam fentebb, plusz kockázatot is rejt magában. (Mi van, ha leborul valami? Kinek a fejére fog esni?)  

A plusz időigény és a plusz kockázat pedig garantáltan plusz költségeket fog róni az ifjú párra.

Másfelől jobb, ha tudod, hogy a dobogó tetejéről a zenei hangzás sem ugyanaz, mint lentről. 

Tedd csak bátran a vendégeidhez minél közelebb a zenészeidet!

A JÓ zenész szeret közel lenni az emberekhez, mert így személyes kontaktusba tud velük kerülni. Azonnal leveszi, hogyan tudja egy-egy jól irányzott „beszólással” vagy jelentőségteljes pillantással fokozni a hangulatot. (Sőt, alkalom adtán még közösen is énekel Veletek és a vendégeitekkel!)

A másik, amire figyelned kell még a bulin: a hangerő!

Ha ordít a zene, kiütöd a csapatot. 

Ha halk a zene, nem lesz buli hangulat

No, akkor most legyünk okosak! Hol van az igazság? Hát nem félúton, ahogy mondani szokás! 

A lagzin a vacsora alatt bátran maradj pianóban, és kérj halk, aláfestő zenét. Majd ezt követően (bízd csak a zenekarra, nekik erre remek szemük van), ahogy túljutott a vendégsereg az emésztési időszakon, fokozatosan emelkedjen a zene hangereje. 

Sőt! Mindenképpen kérj még jóval a buli előtt arra is lehetőséget a helyszíntől, hogy körbejárd a termet vagy helyszínt, ahova a bulit tervezitek. Figyeld meg a terem akusztikáját!

A rossz akusztikájú (vagyis visszhangos) teremben ugyanis nagyon nehéz lesz jó hangzást csinálni, ami ez biztosan kihat majd a vendégek buli hangulatára, szórakozni vágyására is. Ha túl nagy és túl visszhangos a terem, akkor se csüggedj!

Kérd meg a helyszínt, hogy „népesítsék be” a fal melletti részeket magasabb, stabilabb dézsában álló növényekkel – ezek remekül megfogják a visszhangot. Illetve, ha nagyon nagy a belmagasság, kérj mennyezeti dekorációt is. A dekorról fogok még írni Neked egy pár résszel későbbi levelemben.

És végül: a parkett

Ügyelj arra, hogy a vacsora és a tánctér egy légtérben legyen! Ha nem így teszel, akkor senkinek sem lesz majd kedve a vacsi után felállni és elsétálni valahova táncolni. Még akkor sem, ha a tánctér „csak” a szomszédos teremben van.

Ha a helyszínnek nincs akkora terme, amelyben elfér a vacsora és a zenekar is, sőt még hely is marad a táncra, akkor lehet érdemes más lehetőség után nézni. Ne engedj a rábeszélésnek vagy a csábításnak, még akkor sem, ha a rendezvény helyszín képviselői mégis lelkesen egy „De hát itt van a táncterem közvetlen mellette” megoldást ajánlanak.

 

Üdvözlettel,

Tóth Gábor
a Hangulatfelelős életed legszebb napján

Telefonszám: 0670-530-3208
e-mail: info@toth-gabor.hu

utóirat: És ha JÓ zenészt keresel, ne feledd! Rám és a csapatomra biztosan számíthatsz! ;-)

Vissza

Kérj pontos árajánlatot most!

Árajánlatkérés - kapcsolatfelvétel